Belépés, Regisztráció


Felhasználó:
Jelszó:

 
 
Olvasói levelek


Olvasónk levele egy önkormányzathoz!


T Önkormányzat!

Somogy megyei lakosként rendszeresen vezet az utam a 67-es úton Mernyén keresztül. Minden egyes esetben rácsodálkozom a községükben még mindig, a rendszerváltozás után több mint 20 évvel Önöknél megtartott közterületi megnevezéseken. A szovjet rendszer megalapítójának, a vörösterror atyjának, akinek utasítására emberek millióit irtották évtizedeken keresztül utca viseli a nevét Önöknél. Méltó követőjének a magyar szovjethatalom somogy megyei gyilkosának szintúgy, és akármelyik vöröshadseregról kapta is a nevét az utcájuk, az a hadsereg csak rablást, dúlást, embernyomorító erőszakot, de ha a szovjetről akkor még asszonyok megbecstelenítését, azok védelmére kelő férjek lelövését, szabad magyar polgárok kényszermunkatáborokba hurcolását, egy ország leigázását, majd évtizedes megszállását és kirablását okozta.
Ennyi évvel a megszálló szovjet katonák (az egyik Vörös hadsereg) távozása után a mernyei iskolásoknak mit tanítanak történelem órákon Leninről, Latinkáről, a dicsőséges 133 napról és a győztes Vörös hadseregről? Továbbra is azt a hazugsághalmazt, amivel négy évtizeden keresztül fertőzték a magyar embereket?
Nem tudom, hogy az Önkormányzat milyen összetételű lehet Mernyén. Lehet, hogy megmaradtak az utódpárt emberei a hatalomban? Lehet, hogy csupa "független", régi TSZ elnök és volt MSZMP vezető vezeti továbbra is a községet? El se tudom képzelni, hogy netán nem ők, hanem újak teszik ezt és eltűrik napról napra ezeknek a lélekromboló utcaneveknek a látványát.
Tudom azt szokták mondani azok, akik nagyon nem akarják érteni, hogy miről is szólnak a hasonló viták, hogy sok pénzbe kerül a táblák és az okmányok lecserélése. Én viszont azt mondom, hogy azok, akik ezt eltűrik a saját településükön nézzenek néha tükörbe, emlékezzenek az 1919-es vörösterrort átélt, a második világháborút megjárt, a szovjet vöröshadsereg átvonulását, majd a padlássöpréseket átélt nagyszüleikre, de azokra is, akiket Kádárék a TSZ-ekbe kényszerítettek és gondolozzanak el azon, hogy mesélik majd el a mai mernyei iskolásoknak, hogy kiről és miről szólnak ezek az utcatáblák.


S.B.




----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Üdv,IKSZ!

Megnéztem a honlapot, azon csak a nagyobb csibészek nevei vannak. A kisebb alakok nevei nem lesznek eltiltva a közterületekről? Mint pl. a Szegeden sokfelé megtalálható utcanevek, amik 19-es vörös terroristákról kaptak nevet, mint a Gera Sándor u., Karikás Frigyes u.,Lengyel udvar, Zocskár udvar,Kovács udvar,Szabó János u., Bokányi Dezső u., vagy a későbbi remek kommunisták, mint Dobi István vagy Ortutay Gyula, de van még Sallai és Fürst u. is.Minden bizonnyal a 19-es kommünben való aktív részvételük miatt kapott utcát Czibula Antal, Bódi Vera és Kukovecz Nana is, ők azért nem voltak a helyi kommün legnagyobbjai, de benne voltak.

F.T.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Sziasztok!

Nagyon örülök ennek a kezdeményezésnek,inkább később, mint soha!
Az én településemen is vannak sajnos kommunista utcanevek.
Láttam, hogy már valaki beküldte az egerszóláti vörös hadsereg utcanevet, de nem ez az egyetlen ezen a településen!
Ságvári Endre nevét is viseli még egy utca.

Esetleg, ha fontos azt is tudom, hogy mik voltak az eredeti nevek:

A vörös hadsereg >Vörösmarty M.
A Ságvári> Andrássy út

Szerintem szép lenne, ha újra így hívnák őket!

További munkátokra Isten áldását kérem!

B.SZ.


----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Üdv!

Mezőkövesden is van két utca, ami fölkerülhetne az adatbázisotokra.

Van Marx Károly utcánk (rajta pl ügyészség...), és van Felszabadulás utcánk is.
Nekem van szerencsém az utóbbin lakni, ne tudjátok meg hány helyen
kellett már magyaráznom, hogy nem vagyok lemaradva húsz évvel, hanem
tényleg ez az utcánk neve!

B.B.B.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Halló,
Szeretném a figyelmet a Frankel Leó utcára terelni. Az említett hivatásos kommunista õskövület mint utcanév sem tûrhetõ.

E.P.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Jászárokszállás városban az alábbi kommunista utcanevek találhatók. Lásd a város internetes
térképét! Ir. szám: 5123
1. Ságvári Endre utca
2. Kilián György utca (ejtőernyős partizán)
3. Fürst Sándor utca ("Sallaira s Fürstre emlékezz proletár!")
4. Hámán Kató utca
5. Rosenberg házaspár utca (A "mártírhalált halt amerikai atomkémekről elnevezve.)
6. Élmunkás utca (A közhasznú munkában?)
7. Kókai László utca (56-os Köztársaság téri "mártír".)

Hát ennyit.... Vajon kiket jellemeznek ma is?

K.B.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------


Tisztelt Szerkesztő!

Dombóvárt is érdemes átfürkészni,mivel százalékos arányban itt nagyon nagy az arány a kommunista-szocialista utca nevekben:
-Népköztársaság útja
-Vörössugár út
-Tanácsköztársaság tér
-Április 4 útca
-Rózsa Ferenc utca
-Fürst Sándor utca
-Bajcsy-Zsilinszky utca
-Rajk László utca
-Kilián György utca
-Allende utca-Chile szocialista elnöke volt
-Udvari Vince utca?
-Kun Béla utca
-Zay Dezső-Tanácsköztársaság helyi" hőse"
-Reich Béla Tanácsköztársaság helyi "hőse"

D.J.



----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------